Zettwitz Sándor - ügyvezető 77 Elektronika Kft.

Lassan a végéhez közeledik a Spin-Off Klub őszi programsorozata, már lázasan készülünk a december 1-én megrendezésre kerülő “Randevú” programra, melyen ezúttal is öt ígéretes fiatal vállalkozó kap lehetőséget ötlete bemutatására.

Előtte azonban még egy igazán különleges magyar vállalkozással szeretnénk titeket megismertetni. Az idén 25 éves cég egy 27 négyzetméteres, bérelt lakásból, hat-hét 20-30 éves “sráccal” indult néhány millió forintból, amelyet banki kölcsönből fedeztek. A vállalkozás az első üzleti évben 600 ezer forint árbevételt ért el, 1995-ben már 1 milliárd forintot, 2010-ben 9,3 milliárd forintot, idén pedig 10,5 milliárd a kitűzött cél.

Minden évben az árbevétel 6-7 százalékát innovációra fordítják, mellyel mind arányában, mind pedig a ráfordított összeg mértékében az innovációra legtöbbet költő három magyar vállalkozás között vannak. Kik is ők? A 77 Elektronika Kft, mely kiváló minőségű, saját fejlesztésű orvoselektronikai termékeinek (pl.: vércukorszintmérő) köszönhetően mára világszerte meghódította az orvosdiagnosztikai eszközök piacát.

A cég fő erőssége saját bevallásuk szerint a dinamikus fiatalokból álló kutató és fejlesztő gárdában rejlik. A vállalat jelenleg több mint 320 embert foglalkoztat, akik közül 60 fő mérnöki és gyártásfejlesztési munkát végez. A jövőbeni sikereket a rugalmasság, a piaci követelményekhez való alkalmazkodás, fejlesztés-orientált gyártás, gazdaságos technikai megoldások és a dolgozók elkötelezettsége garantálják. Vendégünk Zettwitz Sándor a 77 Elektronika ügyvezetője, aki végigvezet bennünket a cég sikerekben gazdag negyed évszázadán, és természetesen beszél a cég jövőbeni terveiről is.

Sőt, terveink szerint érkezik egy meglepetés vendég is, akire még ő sem számít. Nem érdemes tehát kihagyni, várunk mindenkit szeretettel november 21-én 18 órától a Klub szokásos helyszínén a Kinizsi kollégium AfriCafé különtermében (1092 Budapest, Kinizsi utca 2-6).

  1. spinoffklub posted this

 

Offline/Élőben

Spin Off Klub minden hétfőn és csütörtökön este 6-tól 8-ig a Kinizsiben.

Címünk:
Budapest, IX. Kinizsi u. 2-6., az AfriCafe különterme.

Online

Facebook - csatlakozz a közösséghez!

Twitter - kövess minket!

Picasa - képek az eseményeinkről

Vimeo - videóink

Kapcsolat

Visszajelzésedet, ötleteidet, javaslataidat, csodálatod kifejezését, bírálatod, gratulációd, értékelésed, véleményed ide írd. Ne fogd vissza magad, minden visszajelzésed rendkívül fontos, számunkra nincs jelentéktelen vélemény!

Mondd meg nekünk!

A Spin Off Klub felelős vezetői